A rögtönzés mint attitűd [In: Szabados György – Írások I., 2008, old. 117]
.
A RÖGTÖNZÉS MINT ATTITŰD
.
Bartók zenéjének az improvizativitásra tett hatása még nincsen átfogóan feldolgozva, s egyhamar nem is lehet. Magáról az improvizációról is, kettejük közül csak Kodály írt, igaz, rendkívül nagyrabecsülő, kinyilatkozó sorokat. Holott a zene eme legősibb és bizton legörökebb gyakorlata ma újra és soha nem látott intenzitással hódít, és hatalmas vehemenciával issza, olvasztja magába a jelen, a közel- és a régmúlt ma is eleven és rokonítható hagyományait.
Ezért nem véletlen, hogy az érintkezés, ami Bartók zenéje és az improvizativitás mint attitűd és gyakorlat között az elmúlt évtizedekben történt, a jazz-zene, s a jazz hatása alapján kibomlott improvizatív zene környezetében volt a legnagyobb hatású. Egyes alkotók esetében meghatározó. Kimondható, hogy Bartók zenéje és szelleme — Amerikától Japánig — a jelenkori muzsika eme köreiben is megkerülhetetlenné vált. A zenei improvizáció: nyelv, amely egyben az emberi létezés legmélyebb rétegei és legmagasabb dimenziói közvetlen megszólalása, s így (akár a bartóki zene) konfesszionális művészet, ami a dolog lényegét tekintve már önmagában rokonságot mutat. Ezt annak idején jól érezte Bartók maga is.
A bartóki ritmusvilág pedig, bizonyos hangközök szinte kinyilatkoztató, megrendítő elemi ereje, s az a megtörhetetlen jó makacsság, ami a bartóki zene talán legmélyebb üzenete, mindezek nem voltak nélkülözhetőek a mai zenei műfajok egyikében sem, ahol és akinek a személyesség és egyetemesség még jelent valamit.
(Új Magyarország, 1995. szeptember 26.)
